Eljutás Laoszba és helyi közlekedés

 Laoszba eljutni Európából nem könnyű és nem is olcsó. Az oda-vissza viszonylatra szóló repülőjegy 350-400 ezer forint. Két átszállásnál kevesebbel nem lehet megúszni. Köztes állomások Isztambul vagy Doha, illetve Bangkok vagy Hanoi. A teljes menetidő bő 24 óra. Ha a budapesti repülőtérre való eljutást és a laoszi szállásra való transzfert is számoljuk, akár hétszer is szükséges lehet közlekedési eszközt váltani.

Gyér és rossz úthálózat

A magyar kivitelezésű vízépítési projektünk a fővárosban, Vientiane-ban van, ami szerencse, mert a Laoszon belüli közlekedés egy külön megpróbáltatás, hisz az úthálózat gyér. Északról a déli határig vezet ugyan aszfaltozott út, de minősége nagyjából egy magyarországi harmadrendű útnak felel meg. Az erről letérő mellékutak jellemzően még szilárd burkolattal sincsenek ellátva, sok esetben a vízfolyásokon keresztül csak gázló vezet hidak helyett. Távoli, dzsungelben rejtőző falvakhoz még út sem vezet, csak ösvény. Hegyen-völgyön keresztül. Elfogadható minőségű úthálózat csak a főváros, Vientiane közvetlen környékén van. A vasút hossza Laoszban mintegy 5 kilométer. Egy közepes nyomtávú szárnyvonal van kiépítve a Mekong hídján keresztül át Thaiföldre. Onnan lehet továbbutazni Bangkok felé. A tartományi fővárosok közötti forgalmat autóbuszokkal bonyolítják le. A nagy utazási idők miatt a buszok éjszaka közlekednek, és ülések helyett ágyak vannak bennük. Ha valaki egy „egész” (habár egy jól megtermett magyarnak rövid) ágyat kér, az kb 10-15 ezer forintt a déli, kambodzsai (vagy éppen az északi, kínai) határig. Ha hajlandó (vagy szeretne) valakivel összefeküdni, akkor a fele. Mindez elkerülhető, ha belföldi repülőre fizet be az ember. De az értelemszerűen drágább.

Helyi, vagy kis távolságú – helyiérdekű – közlekedésre van néhány városi busz, de azok nem túl bizalomgerjesztők. Thai vagy japán roncsok, sok esetben jobboldali kormánnyal.

Jobbra tarts a francia gyarmati örökség miatt

Erről jut eszembe: a francia örökség miatt „Jobbra tarts!” van érvényben. Emiatt nem lenne nehéz megszokni a közlekedést, de a lao közlekedési kultúra borzalmas. Rengeteg a motorkerékpáros, akik nem ismernek semmilyen szabályt. Ha egy 50 cm széles szabad rést meglátnak, rögtön hárman is átmennek rajta. Nem törődve azzal, hogy saját magukat sodorják veszélybe. A járdát meg teljesen uralják.

Tuk-tukból szép a világ, bár büdös

A leggyakoribb helyi közlekedési eszköz a „tuk-tuk”. Ez egy háromkerekű, motorbicikliből átalakított szerkezet, ami taxiként vehető igénybe. Azért mondom, hogy szerkezet, mert járműnek műszaki értelemben nem nevezném. Olcsóbban szállít, mint a taxi, de oldala nincs, csak teteje. A vezető úgy ül rajta, mint a motorkerékpáron szokás, és fogja a kormány két szarvát. Mert nem kormánykerék van, csak az első villa, ami a tankkal, a motorral és valamennyi vezetőüléssel együtt elölről motorbicikli külsőt kölcsönöz a szerkezetnek. Hátulról nézve meg valami taligához hasonlít. De legalább szép színes. Két-három ember fér el rajta, és éktelenül füstöl. Meg olyan motorzajt hallat, mint annak idején a Trabant. De csak akkor, amikor gyorsul! Ha lassít, akkor a fékek visítanak.

Ugyanez megvan négykerekű változatban is. Song thieo a neve, és iránytaxiként közlekedik olyan falvakba, ahova még helyközi buszközlekedés sincs. Ezek valamelyest jobb állapotban vannak.

A kevés burkolt úton tehát elég nagy a forgalom, mert személygépkocsiból is egyre több van. Jellemzően nagy és drága terepjárók. Ennek oka egyrészt az, hogy a sok rossz úton a kisebb autók egyszerűen elsüllyednének a kátyúkban, de az is, hogy az autó státuszszimbólum. És a laók erre nagyon adnak.

Maga a városi közlekedés egyébként egy nagy káosz. Vannak ugyan közlekedési szabályok, de a helyiek nem tartják be. Motorkerékpáron kötelező a bukósisak használata, de minek is hordanák. Legfeljebb két ember utazhat rajta, de persze felül az egész család. Ha a laónak dolga van az út bal oldalán, akkor ott közlekedik, és nem zavarja a záróvonal. Ha be akar ugrani a boltba, leparkol az ajtóban. Még akkor is, ha egyébként megállni tilos van. Átmennek a piroson, ha nincs keresztforgalom. Igaz, hogy jobbra, kis ívben kanyarodva ez éppen engedélyezett – de kissé kiterjesztve értelmezik. Ha a közlekedési lámpa zöldre vált, akkor rárohannak az útkereszteződésre – még az út bal oldalán is! -, aztán lesz, ami lesz.

A rendőrség és a káosz

A rendőrség nem is igyekszik rendet teremteni. Kis bódékban ücsörögnek az útkereszteződésekben, és pihennek, mint az oroszlán. Déltájban aktivizálódnak. Kiosztanak néhány bírságot (az állam nevében), beszedik a pénzt (saját nevükben), és elmennek ebédelni (valamelyik istenük nevében). Délután rápihennek.

A fentieknek meg is van az eredménye: Évente átlagban 1000-1200 ember veszti életét az utakon. (Magyarországon kb. fele)

Laoszról szóló sorozatunk cikkei elérhetők az utazási tippek/külföld rovatban: éghajlat, történelem, nyelv, közlekedés,  turizmus.