Erdei virágai – irodalom az új évre

2024.01.09. | A szerző: Erdei János, Kultúra és kreativitás, Művészetek

Erdei ír, olvas, javasol

Erdei János, a magyar turizmus örökifjú nagy öregje, aki maga is kétkönyves szerző, mostanában szubjektív regényajánlókat posztol a közösségi médiában. Mivel ezek a figyelemreméltó szösszenetek önmagukban is irodalmi élményt produkálnak, a hírfolyam fogaskerekei viszont könyörtelenül bedarálják őket, a legjobbkor.hu hasábjain szentelünk nekik néhány „kőtáblát”. Erdei szemüvegén keresztül lássuk hát most három hölgy, Deborah Feldman és Jojo Moyes valamint Sally Rooney szépírói munkásságát!

Deborah Feldman, magyar gyökerek és világhírnév

A New York-ban született, de ma már Berlinben élő Deborah Feldman   „Unortodox – a másik út” című önéletrajzi könyve 2012-ben jelent meg és óriási visszhangot váltott ki. A külvilágtól mereven elzárkózó, ultraortodox, szatmári zsidó közösség tagjaként szigorú szabályok szerint nevelkedett Brooklynban. Előírták számára, mit viselhet, kivel beszélhet, mit olvashat. Az oktatásával alig törődtek, az egyetlen elvárás vele szemben az volt, hogy engedelmes lány és jó feleség váljon belőle. Mindössze tizenhét éves volt, amikor hozzáment a családja által kiválasztott férfihoz, akit alig ismert. Deborah fuldoklott a mind érzelmi, mind testi értelemben diszfunkcionális házasságban, és a közösségben, amely nagyon szűk teret hagy a nőknek, legyenek bármennyire tehetségesek.

Deborah-t pánikrohamok gyötörték, és elképzelése sem volt arról, hogyan enyhíthetne szorongásán. Kilátástalan helyzetében fokozatosan találta meg a kiutat: miután megszületett a fia, egyre világosabbá vált számára, hogy képtelen megfelelni a haszid zsidó közösség elvárásainak, és maga mögött kell hagynia addigi életét. Egy bátor elhatározással feláldozott hát mindent, amit addig ismert, hogy szabad lehessen, és gyermekét is szabad embernek nevelhesse.

E sikerkönyv folytatásaként írta  meg újabb könyvét „Exodus – hogyan találtam meg a saját utam, miután kiléptem a haszid közösségből” címmel. Néhány évnyi amerikai tartózkodás után útnak indul, hogy Európát bejárva megismerje családjának történetét, s felfejtse azokat a misztikus szálakat, amelyek magyar származású őseihez és a zsidó valláshoz kötik. Minderre azért van szükség, hogy megértse azokat a múltban gyökerező kötődéseket, amelyeket néha el kell szakítanunk, hogy igazán önmagunk lehessünk. Ma már német állampolgárként Berlinben él. Nagyon autentikus és roppant elgondolkodtató olvasmányok.

Jojo Moyes, elő a papírzsebkendővel!

Az 54 éves brit írónő személyében alighanem a romantikus irodalom egyik királynőjét üdvözölhetjük. Jojo Moyes rendre félévenként, évenként megjelenő könyvei számomra mindig ünnepnapnak számítanak; 12 általam olvasott könyvét mutatom be. Kitűnő jellemábrázolású protagonistáinak sorsa, történetei életszerűek, ugyanakkor magával ragadóak – hol kacagtatóak, hol könnycsatornát igénybe vevők, de minden könyve roppant feszültségteljes.

Magyarul 2012-ben jelent meg első regénye, a „Tiltott gyümölcs” és „Az utolsó szerelmes levél”, majd ezt követte a „Mielőtt megismertelek” 2013-ban, az „Akit elhagytál”, a „Páros páratlan” és az „Otthon maradt lány”. 2016-ban adták ki nálunk a „Tengernyi szerelem” és a „Miután elvesztettelek” című könyveit, amit 2017-ben a „Mielőtt megismertelek” követte. 2018-ban a „Párizs szólóban” és az „Álmok nyomában” követte, majd 2019-2020-ban a „Mióta megszerettelek” és az „Áradó fény”. Hovatovább a romantikus irodalom (“romcom”) mércéjévé válik, ki tud, ki képes „Jojo Moyes-i” módon, a brit írónő stílusában írni és elvarázsolni olvasóját. Azon kevés írók egyike, akik kétszer nyerték el a Romantikus Írók Társaságának (Romantic Novelists’ Association) „Az év romantikus regénye” díját. Javaslom – nemtől függetlenül – regényeihez készítsetek elő bőségesen papír zsebkendőt!

Sally Rooney, a jövő klasszikusa

Európa zöld szigetéről, Írországból érkezik Sally Rooney, aki szerintem legalább annyira ikonikus személyisége a mai „Y” és „Z” generációknak, mint egykoron Jack Kerouac az „Úton” című regényével vagy J.D.Salinger a „Zabhegyező”-vel az akkori 16-40-éveseknek. Még csak 32 éves Sally Rooney, de három, eddig magyarul is megjelent regényével, a „Normális emberek”, a „Baráti beszélgetések” és a „Hova lettél szép világ” című munkájával minden bizonnyal 30-40 év múlva is korszakunk kultikus klasszikusa lesz. És hol van még az írói munkásságának vége?!!! Tipikus, életszerű párkapcsolatokon, ragyogó jellemábrázolásokon keresztül mutat rá korunk valós fenyegető problémáira. Írásait letenni képtelenség, kénytelen vagy olvasásuk napján, vagy napjain csak ezzel foglalkozni…Minden létező irodalmi díjat (az Irodalmi Nobel-díj kivételével, amit írók rendre azért csak 50 éves koruk felett szoktak megkapni…) elnyert a fiatal írónő s könyveit rendre meg is filmesítik.

A legjobbkor magazin korábban Anna Gavalda könyveit ajánlotta.

Deborah Feldaman hivatalos oldala angolul.

 

 

NÉVNAPOK

Jusztin

KÖVESS MINKET!

AJÁNLÓ

Share This

Megosztás

Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel!