Kortárs magyar írónemzedék

Bakancslistámra tűztem a kortárs magyar irodalmat. Elővettem Békés Pált, Závada Pált, Kepes Andrást és másokat. Ők a Nyugat Új Nagy Nemzedéke, kvalitásaikat, nevüket, a hype-ot és talán valódi súlyukat tekintve. Meg persze Esterházy Péter. Utóbbival viszont meggyűlt a bajom. Ami itt következik, szigorúan magánvélemény.

A többiekben van valami közös: a keserédes búsmagyar 20. (és 21. század) tükrei ők, kulturáltak, elgondolkodtatók, földközeliek, néha viccesek és olvasmányosak. Esterházy viszont számomra teljességgel megfejthetetlen.

Először a Harmonia Caelestis-szel tettem egy próbát, jó két évtizeddel ezelőtt. Kevés könyv van, amit elkezdek, és nem olvasom végig, de ez pont olyan volt.

Obszcén vita a halállal

Gondoltam a minap, megértem rá, hogy végre megértsem őt. Ezért utolsó könyvét, a Hasnyálmirigynaplót kezdtem el olvasni. És bár tudom, hogy a kortársak között az egyik legdivatosabb, legfelkapottabb, az intellektuális társadalom legnagyobb favoritja Esterházy Péter, a maga teljes nagyságában, és őszintén reméltem, hogy valami nagyon mélyet élek át, hiszen a halállal szembenéző ember lélektisztító sorai jutnak el hozzám. Megértettem azt is, hogy műfaját tekintve ez egy napló, amit első sorban önmagának ír az ember. Megengedett ezért, hogy cikázzanak a gondolatok, szárnyaljanak a futamok, improvizáljanak az érzések. De a sok egymásra rakott, stílusértékkel nem rendelkező, egymásra halmozott trágárság számomra emészthetetlenül töménynek bizonyult, így – kénytelen vagyok bevallani – ezt is le kellett tennem.

Öncélú és tiszteletlen ennyi trágárság

Pedig nem vagyok prűd, a káromkodás, a testnedvek megzenésítése lehet helyénvaló, stílusos akár, szituációtól, kontextustól függően helye és szerepe tud lenni. Ebben a könyvben azonban öncélúnak – bár kétségtelenül elkeseredetten önkritikusnak is –  tűnt ez az eltúlzott naturalizmus.

Állítólag Esterházy mondta, hogy „Egy bizonyos szint felett nem süllyedünk egy bizonyos szint alá” – és biztosan hitte is. Ez a mondás miheztartást sugall. Számomra azonban úgy tűnik, hogy az ünnepelt író – isten nyugosztalja! – az utolsó könyvében kissé tiszteletlenül bánik az olvasóval. De persze én kérek elnézést!

Foto: Pap Mária

Irodalomról szóló további írásaink a Kultúra/Művészet rovatban. 

NÉVNAPOK

Jusztin

KÖVESS MINKET!

AJÁNLÓ

Share This

Megosztás

Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel!