Életem egyik legnagyobb élménye, hogy kínai körutam során eljutottam Leshanba, a világ legnagyobb, kősziklából kifaragott Buddhájához.
Ha tervezett utunk során szeretnénk megtekinteni a leshani Buddha szobrot többfajta közlekedési eszközre is számíthatunk. Társaimmal a Szecsunán tartományban lévő Chengduból, szállásunk szervezésében, kisbusszal indultunk az egynapos kirándulásra. Ha a vonatot választod napi 10 járat van Leshan és Chengdu között, busszal sem több a távolság 2 órás útnál és belföldi repülőjárat is összeköti a két várost.
Chengduból a kora reggeli indulást választottuk, hogy még a tömeg előtt elérjük a 180 km-re fekvő Leshan városát, melynek Dafo elnevezésű területén több vízesésbe, barlangokba, kisebb-nagyobb Buddha szobrokba, vésett kínai feliratokba ütközhetünk, s melynek legnagyobb szenzációja a hatalmas Buddha alkotás. A korán, az hajnal 5 órát jelentett, és bizony a nap folyamán tapasztalhattuk, hogy megérte a reggeli kelés. Megérkezve, látogatók híján, mi gyorsan megkerültük a látványossághoz vezető kordonokat, de 2 óra múlva már 10-es sorokban kígyózott az emberáradat Buddha-hoz. A szobor aljához a sziklába vájt lépcsőn lehet lejutni, ilyen tömegben ez akár két és fél órát is igénybe vehet. Nekünk mindez fél óra alatt sikerült, rengeteg, kényelmes fotózási lehetőséggel.
A szobor története a 700-as évek elejére tehető, a területen a Min, a Dadu és a Qingyi folyók egy szikla lábánál találkoztak, mely miatt a vízáradat fékezhetetlenné vált és megakadályozta a biztonságos hajós szállítást. Ekkor egy Haitong nevű szerzetes, remélve, hogy Buddha lecsendesíti a hegy tövében örvénylő folyót, nekikezdett a folyóparton álló sziklából kifaragni Maitréja Buddhát.
A fáradságos munka finanszírozási okokból le kellett, hogy álljon és csak 70 év múlva, 803-ban tudták Haitong tanítványai adományokból befejezni e gyönyörű szobrot. A sok felesleges kő, melyet a folyómederbe hordtak végül lecsillapította a folyók vad rohanását, így a szerzetes kívánsága is teljesült, Buddha segített.
Sajnos az eső, a napsütés, a szél és a régi korok hadjáratai, megrongálták a szobor külsőjét, bár a mai kor a légszennyezettsége, a savas esők káros hatása is csak rontanak állapotán. Fekete színű foltok jelentek meg az egykori terrakotta színű puha homokkő bevonaton és ezen az állapoton a tömegturizmus csak tovább ront. Az 1960-as években a szobor állami, majd 1996-ban UNESCO védettség alá került, így próbálják megmenteni az utókor számára e csodálatos emléket.
Bár kívülről nem látjuk, de különös módon már a faragást végző szerzetesek is gondoltak építményük megóvására: a szobor belsőjében vízelvezető- csatornarendszert építettek, hogy szárazon tartsák a sziklából kivájt műalkotás belső részéit.
Az óriási ülő Buddha Maitréja, az eljövendő korszak buddhája. Kezét nagy nyugalommal a térdén tartja, így elmélkedik, szemeit a folyó másik partján elterülő Emei-hegyen nyugtatva. A három folyó – ma már csendesebben – a lábainál találkozik.
A szobor méretei valóban ámulatra méltóak: 71 méter magas, csak a feje 15 méteres, szemöldökei 5 és fél méter hosszúak. Egy tömbből vájták ki az egész testet, kivéve a füleit, melyek 7 méteresek és fából készültek, majd agyag segítségével erősítették a fejre. A haja több mint ezer kunkorodó, részletesen kidolgozott fürtöcskéből lett megalkotva, a vállai szélessége megvan vagy 28 méter.
Elkészítésekor egy 13 emeletnyi fából készült pavilonban ült, mely szintén védettséget biztosított számára az időjárás viszontagságaival szemben, azonban a Ming-dinasztia végén az építmény megsemmisült. Azóta állja Maitréja a sarat minden természeti és ember alkotta csapással szemben és várja, hogy a felvilágosodás ama szintjére jusson, hogy megjelenhessen a Földön. A buddhista hívők szerint erre i.sz. 4500-ban fog sor kerülni mert feladata van: híveit újból a tiszta dharma tanokra kell tanítsa.
