Őszi gondolatok a halottainkra való emlékezésről: megváltozott csak vagy tényleg kiveszőben van a tevőleges emlékezés? Elég-e lélekben ott lennünk, vagy kötelező betartani a temetőlátogatás hagyományát? Generációs jelenség vagy kinek-kinek saját élettapasztalata, szocializációja dönti el, hogy elzarándokol-e szerettei sírjához? (Foto: halottak napja by R.Rika)
Családi dilemma
A családban egyik nap feltettük a kérdést otthon a fiunknak, hogy hétvégén eljön-e velünk a temetőbe, most, hogy közeleg a halottak napja és mindenszentek ideje. A válasz nem meglepő módon nemleges volt. Valamennyire megértem, hisz ő nem is ismerte az én szeretett elhunyt rokonomat. És szerencsésnek is tartom, hogy huszonévesen még nem volt halál körüli élménye, nem veszített el sem rokont, sem közeli ismerőst. Bár én is elmondhatnám ezt magamról! De sajnos már tinédzser koromban megtapasztaltam, milyen egyik napról a másikra apa nélkül maradni.
Vidéken más a felfogás
Én, aki az 50+ korosztályból való vagyok, gyerekkoromban sok szünidőt töltöttem vidéken, ahol családok több generációja élt együtt vagy közel a másikhoz. A falubeliek mindennapjaihoz hozzátartozott, hogy gyakran kerékpárra pattantak, kijártak a temetőbe virágot vinni vagy ültetni, majd a sírt gondozni, locsolni a nyári melegben. Aztán az élet felgyorsult, ki-ki távolabb került, tanult vagy dolgozott, a családtagok szétszéledtek, egyre kevesebb lett a nagy összejövetel, lazultak az érzelmi szálak.
Azóta felnőttem, koromnál fogva már több temetésen részt vettem és volt, hogy nem is idős ember volt az elhunyt.
Temetkezési és emlékezési szokások
A temetkezési szokások is nagyban megváltoztak, manapság gyakoriak a hamvasztásos vagy szórásos temetések. A síremlékek többnyire fedettek, mivel gondozásuk kevesebb látogatást igényel így. A hozzátartozók kevésbé kötődnek egy helyhez, a családok mobilabbak lettek, nem egy településen élik le egész életüket. A nagyvárosias felgyorsuló élet a megemlékezés módját is megváltoztatta. Bár még sokan felkeresik a temetőket halottak napja környékén, hogy virágot helyezzenek a sírokra, de – ahogy láttam – ők inkább az én korosztályom vagy még idősebbek. Sokan már más módját választják a megemlékezésnek pl. úgy, hogy saját otthonukban emlékeznek szeretteikre mécses vagy gyertya gyújtásával. Az emlékezés minden ember sajátja, én így szocializálódtam, ráadásul Édesanyám kívánságát is teljesítem, hogy a közös rokonainkhoz a nevében is koszorút, mécsest viszek.
Bár a gyerekeink látják, ők más szemmel nézik ezt manapság. A nyughelyek megváltása és fenntartása egyfajta szolgáltatássá alakult, kevesebb érzelmi töltettel.
Aki nem jár temetőbe, nem jelenti, hogy ő már nem is emlékezik. Csak távolról, belül és nem biztos, hogy azon a napon, amit halottak napjának nevezünk.
