20 évesen kiolvassa az összes amerikai könyvet gyors meggazdagodás témában és ketrecharc edzésekre jár. 21 évesen túl van néhány kudarcos online vállalkozáson és segédmunkásnak áll egy építkezésen. 22 évesen levizsgázik kamionvezetésből és beiratkozik a jogi egyetemre…26 évesen államvizsgára készül és dömper-vállalkozást alapít. Közben az egyedülálló anya mosolyogva üzemelteti az all inclusive mama-hotelt és mindenhez jó képet vág.
A közhelyek nem hazudnak: kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond.
Amikor megszületik és hazaviszed a bömbölő zsákmányt, egyetlen vágyad, hogy kialhasd magad. Amikor a kezedet fogva szakadatlanul kérdez, boldogan tanítgatod. Amikor először ott hagyod a bölcsiben-oviban-iskolában, a szíved szakad meg, hogy mostantól nem leszel részese minden pillanatának. Rendelkezésére állsz, mikor beköszönt az első nagy diákszerelem majd a törvényszerű szakítás. Vacsoravendégeket hívsz, amikor leérettségizik és nem érted, mikor nőtt ilyen nagyra. De amikor ráébred a saját nagykorúságára, egzisztenciája viszont még egy csepp se, befolyásod még kevesebb, na onnan kezdve nehéz okos szülőnek lenni.
Különösen egy ilyen bizonytalan világban, ahol senkinek nincs kikövezett útja. Sem karrierben, sem párválasztásban, de még csak lakhelyben sem: mert a gyerek külföldre megy, itthon marad, vagy kimegy, újra hazajön, végképp kinn marad és így tovább. Ha mondjuk a tengerentúlon születik meg az első unokád, büszke skype-nagyi – vagy nagypapi – leszel ugyan, de nem tudsz segíteni sem a pelenkázásban, sem az elsőosztályos matekban. Mert nem hagyhatod ott (itt) a karrieredet – az elsőt, a másodikat, a sokadikat –, hisz még aktívan küzdened kell a munka világában. Ha történetesen már nyugdíjas vagy, a helyzet akkor sem egyszerű: anyagilag, időben, távolságban.
Az együtt élő nagycsaládok kora ugyan már a szocializmusban véget ért, de a kapitalizmus sokaknál teljes széthullást hozott. Mégis ahogy a 82 éves anyukám bölcsen megfogalmazta: aggódni lehet, elengedni muszáj.
