A gazdagságot lehet tanulni

2021.05.14. | A szerző: Dedák Angéla, Anyagi biztonság, Képzés

A gazdagságot lehet tanulni? 

Korábban nem szerettem a nagy motivációs beszédeket. Soha nem éreztem, hogy majd a lelkesítő beszédek után indulok és beveszem a világot és meggazdagszom. Nekem a világmegváltó beszélgetések mindig a barátaimmal folytak. 

Az idő előrehaladtával – igen így 50 felett – azonban már nem tartom butaságnak, hogy ilyeneket hallgatnak emberek. Ráébredtem, hogy a motiváció is tanulható. Nem minden jön magától, néha jó egy kis külső energia, amitől erősebbnek és magabiztosabbnak érezzük magunkat. 

Jim Rohn az amerikai tanácsadó, vállalkozó, a XX. század egyik nagy üzleti filozófusa, akit néhanapján hallgatok. 

Könyvei jelentek meg – magyarul is – az üzleti élet felépítéséről, annak filozófiájáról. Előadásai feldobják az embert és még humora is van. 

Sok-sok ütős idézetével értek egyet, hadd emeljek ki belőlük: 

„Ha többet akarunk elérni, mint amivel rendelkezünk, váljunk többé, mint amik most vagyunk.”

„Amíg azt teszed, amit eddig, azt kapod, amit eddig.”

„Az iskolai képzés a megélhetéshez elég, az önképzés építi a vagyont”  

Most erről a vagyonról szeretnék, Jim Rohn szemszögéből, szót ejteni. 

Akad-e olyan lehetőség, hogy vagyonosra tanulhatjuk magunkat? 

Jim Rohn szerint mindenképp. Ne szégyelld őszintén kimondani: „Dolgozom azon, hogy gazdaggá váljak. Nemcsak a számláim kifizetésén dolgozom. „ Lehet, hogy  most elhúztad a szád, minek ez már nekem, jókor szólok, de ne feledd, 50 felett még jobban kell a motiváció, ahhoz, hogy magad teremtsd meg őszülő napjaid biztos alapjait.

Tanuljunk hát!

Jim Rohn szerint a jó pénzbeosztás az alábbiakon alapul: 

A 70/30 % szabály

Adózott jövedelmed 70%-a mindig elmegy a napi megélhetésre, a szükségleteidre. Marad 30%, amit meg kell tanulnod ügyesen felosztani.

  1. Adományozz: Jim Rohn szerint ezt már akkor el kell kezdeni, mikor a jövedelmed 30%-nak a tíz százaléka még nem egy nagy összeg. De tanulj meg adni, mert a jótékonyság a közösség felé visszacsatolás, a rászorulók megsegítése, mely számodra is fontos. Értékeld, hogy te már olyan helyzetben vagy, hogy adhatsz. És tanítsd meg a fiatalokat is minél előbb rá. Akár az első zsebpénznél. 
  2. Fektess be: az adózott jövedelem következő 10%-val a vagyonunkat kezdjük építeni: azaz befektetünk. Magunkba, a munkánkba. Ez az a pénz, amellyel eladni, gyártani, létrehozni fogunk. Részmunkaidőben, a főállás mellett. Sokféle módszer létezik. Vizsgáld meg alaposan azokat a készségeket, amelyeket munkahelyeden vagy hobbijaidon keresztül fejlesztettél ki; lehet, hogy ezeket nyereséges vállalkozássá alakíthatod. Használd a 10%-ot, arra, hogy kiaknázd zsenialitásod, hogy felébredjen benned a szikra a lehetőségekre a vagyonosodáshoz. 
  3. Takaríts meg: Az utolsó 10 százalékot megtakarításba kell helyezned. Ez az, ami nyugalmat kínál azáltal, hogy ezzel megvalósíthatod álmaidat és felkészít – Jim Rohn szerint – az „élet teleire”.  

Az amerikai tanácsadó így határozza meg a „gazdag” és a „szegény” definícióját: Szegény emberek elköltik a pénzüket, és megtakarítják a maradékot. A gazdag emberek megspórolják a pénzüket, és a maradékot költik el. Mindkettő ugyanazzal a pénzmennyiséggel kezdődik, csak más-más gondolkodásmóddal.  

Azonban figyelmeztet: Az adakozásnak, befektetésnek és megtakarításnak, mint az önfegyelem bármely fajtájának, nincs azonnali, látványos hatása. A nap, a hét, a hónap végén a hatás alig-alig észrevehető. De teljen csak el öt év, és biztosan látni fogod a következményeket. Tíz év múlva pedig a vagyon igazán látványos lehet.

NÉVNAPOK

Donát

KÖVESS MINKET!

AJÁNLÓ

Share This

Megosztás

Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel!