Tárgyal a test: limbikus üzenetek az asztalnál

2021.05.19. | A szerző: Pap Mária, Anyagi biztonság, Önmegvalósítás

Az agyunk veszélyek érzékelésére és kivédésére van programozva, ősidők óta. A tárgyalóasztalnál akkor lehetünk közömbösből mielőbb „barátokká”, ha nem csak a szavainkat, hanem a testbeszédünket is uraljuk és irányítjuk. A test is tárgyal.

Online tárgyalás – nézzünk szembe a kamerával!

A járvány okozta helyzetben sok tárgyalás az online térbe tevődött át, ahol az alábbi gesztusok nem vagy kevésbé érvényesülnek. Ami azonban fontos, hogy online is egymás (azaz önmagunk) szemébe – vagyis a kamerába – nézzünk, ha bizalmat akarunk kelteni. 

Sziklay Bence, testbeszéd szakértő tárgyalási tippjeit idézzük.  

  1. Vonzó kézfogás. Jobbra dőlő tenyér és a partner kezének (enyhe) magad felé húzása azt jelzi, hogy nem jelentesz veszélyt, de egyenrangú vagy. 
  2. Mosolygás és szemkontaktus, üdvözléstől távozásig! Persze a túlzott vigyort vagy az áthallásos tréfákat inkább hagyjuk! 
  3. Ha mereven egymással szemben ülünk, az lehet kissé ellenséges de legalábbis eléggé „diplomáciai”. Nehezebb így lebontani a tudatalatti gátakat. 
  4. Dőlj előre! Ha ülés közben a széked hátsó negyedébe forró lávát képzelsz, kiegyenesedik, sőt előre dől a testhelyzeted, amit a szemben ülő érdeklődésként fog érzékelni. 
  5. Tükrözzenek a neuronok! Ha a partner minden harmadik testhelyzetét 3-4 másodperces késéssel leutánozod, szinkronizálódik a limbikus rendszeretek és erősödik a kapcsolat.
  6. Enyhén oldalra döntött fej. A nyaki artéria kimutatása azt üzeni, hogy nem jelentesz veszélyt, hisz te magad is sebezhető vagy.  
  7. Hasi gesztikuláció. Ne a mellkasod előtt hadonássz, mert az túl szenvedélyes benyomást kelthet!
  8. Jól látható és gördülékeny – de nem eltúlzott – kézmozdulatokkal kísérd a mondandódat!  
  9. A gesztusok kultúrkörönként eltérőek (így vigyázat: félreérthetők!) lehetnek, de Európában jól működhet az OK jel (mutatóujj és hüvelykujj O-betűt formáz), ha szavak nélküli pozitív megerősítést szeretnél küldeni.
  10. Ha pozitív közlendődet önmagadra vonatkoztatod, mutass enyhén magadra!  
  11. Mintha vízben lennél. A lassú mozgás, mozdulatok megfontoltságra utalnak: így mozognak az alfák, akiknek nincs mitől tartaniuk. 
  12. Ujjal semmire és senkire nem mutogatunk, csak tenyérrel! 
  13. Adj elegendő helyet! A tárgyaló partnerek ne üljenek túl közel egymáshoz, mert az stresszt generál!
  14. Saját szavaival dicsérd vissza a partnert!
  15. Ismételj, kérdezz vissza!

Testbeszéd és szavak összhangban a tárgyalás során

Ha testbeszéded és szavaid összehangoltan pozitívak, nagyobb esélyed van arra, hogy te is keresztül tudod vinni az akaratodat úgy, hogy végül mindkét tárgyaló fél elégedetten áll fel az asztaltól.  

(A bejegyzés a Haszon magazin 2021. januárban megjelent Testbeszéd című cikke felhasználásával készült.)

Önmegvalósításról szóló cikkeink. 

NÉVNAPOK

Jusztin

KÖVESS MINKET!

AJÁNLÓ

Share This

Megosztás

Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel!